Magyarország nyitólapja
nyitólapomnak
kedvenceimhez
Az oldal ismertetése
A történészeknek objektívnek kell lenniük a magyarok és horvátok közös történelmének kutatásakor, és ma már nincsenek olyan korlátok, amelyek ezt megakadályozhatnák - mondta a budapesti horv - Horvátország magazin
részletek »

A horvát nagykövet nézőpontja, hogy nincsenek akadályai a magyar-horvát történelem kutatásának

Horvátország hazánk déli szomszédja. Fantasztikus adottságaival, csodálatos tengerpartjával, azúrkék adriai tengerével, ínycsiklandó ételeivel, vendégszeretetével méltán közkedvelt célállomása a magyar turistáknak. Tudj meg minél többet róluk!
Horvátország magazin
Itt vagy: Horvátország magazin » Hír olvasása
Oszd meg másokkal
A horvát nagykövet nézőpontja, hogy nincsenek akadályai a magyar-horvát történelem kutatásának
A horvát nagykövet nézőpontja, hogy nincsenek akadályai a magyar-horvát történelem kutatásának
Gordan Grlic-Radman
A történészeknek objektívnek kell lenniük a magyarok és horvátok közös történelmének kutatásakor, és ma már nincsenek olyan korlátok, amelyek ezt megakadályozhatnák - mondta a budapesti horvát nagykövet egy a magyarok és horvátok együttéléséről rendezett nemzetközi tudományos konferencián, csütörtökön Budapesten.
Megnyitó beszédében Gordan Grlic-Radman hangsúlyozta: Magyarország az elsők között ismerte el a független Horvátországot, majd segítette külpolitikai céljai elérésében. Ma az EU tagjaiként is ugyanazokat az elveket, értékeket osztják, és aktívan együttműködnek a kisebbségek védelmében.

Azt mondta, a magyarok és a horvátok dinamikus államközösségben éltek, közös volt a történelmük, a közép-európai kultúrkörhöz tartoztak. Igyekeztek megvalósítani saját politikai törekvéseiket, de az első világháború minden ilyen kezdeményezést elnyomott, megváltoztatta a világot, és Magyarország "egy nagy nemzetből kis és elégedetlen állammá vált" - jegyezte meg. Hozzátette: bár a horvátoknak sikerült "egybegyűjteniük" területeik nagyobb részét, nem az újabb államközösség, hanem az önálló állam 1991-es létrehozása jelentett megoldást.
Hirdetés

Fodor Pál, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Bölcsészettudományi Kutatóközpontjának főigazgatója köszöntőjében kiemelte: a magyarok és a horvátok több mint 800 évig éltek államközösségben, és ebben az időszakban fegyveresen csak egyszer, 1848-ban fordultak egymás ellen. A 20. század azonban szinte kitörölte a békés, jó viszony éveit - emlékeztetett.

1990 után ismét lehetőség nyílt arra, hogy a két nemzet történészei előmozdítsák a két ország történelmének jobb megismerését, elfogultságtól mentes feldolgozását - mondta, hozzátéve, az elmúlt 15-20 év valódi áttörést hozott a tudományos kapcsolatokban, azóta sok tanácskozást rendeztek, és ezek sorába illeszkedik a mostani konferencia is.

A tanácskozáson felolvasták Navracsics Tibor üzenetét, a miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter a tervek szerint szintén beszédet mondott volna, de nem tudott jelen lenni. Üzenetében a tárcavezető azt írta: a több mint 800 év olyan óriási idő, hogy az akkor történt események feltárásához történészek generációinak egész életen át tartó munkája sem elegendő.

Ráadásul a magyarok és horvátok közös történelmének utolsó századában a két nép viszonyát politikai természetű konfliktusok terhelték, ami hatással volt a kortárs történészek gondolkodására és a magyar-horvát viszony megítélésére is - vélekedett. Hozzátette: több korabeli sztereotípia továbbélt a 20. században.

Navracsics Tibor kiemelte: ma már nem terhelik megoldhatatlan közjogi problémák a két nép kapcsolatát, így a történészek objektív képet adhatnak.

A most kezdődött konferencia egyik fő feladata az új kutatási eredmények bemutatása, továbbá az, hogy a szélesebb közvéleménynek is információt adjon a magyar-horvát történeti viszonyról, annak mai megítéléséről - közölte a miniszterelnök-helyettes. Véleménye szerint a tárgyilagos megközelítés segítheti e két nép hosszú együttélésének jobb megismerését, megértését.

A kétnapos tanácskozáson, amelynek házigazdája az MTA, a résztvevők egyebek mellett megvitatják az 1848-1849-es magyar-horvát viszony jellemzőit, a dualizmus intézményeit, a határvidékek helyzetét, a kulturális kötődéseket és a magyar-horvát államközösség felbomlását. A konferencia célja a magyar és horvát történészek szakmai kapcsolatának erősítése, valamint a 2002-ben, Könyves Kálmán horvát királlyá koronázásának 900. évfordulóján megrendezett nagyszabású történészkonferencia óta eltelt időszak tudományos eredményeinek bemutatása. (MTI)


Ezerszáz éves kapcsolatok - Dióhéjban ...

A déli szláv népek családjába tartozó mai horvátok ősei (bár maga a horvát népnév valószínűleg iráni eredetű) a 7. században telepedtek le a Drávától az Adriáig terjedő változatos domborzatú vidéken. A mai Horvát Köztársaság területén a Kr. u. 9. században több keresztény fejedelemség létesült, északon frank, délen bizánci közvetítéssel (e kettős nyugati és keleti hatás következménye, hogy a horvát katolikus egyházban a középkorban párhuzamosan jelen volt a latin és a szláv nyelvű liturgia is). A legtartósabbnak, legerősebbnek az Isztriai félsziget keleti sarkától Közép-Dalmáciáig húzódó, tengermelléki horvát államalakulat bizonyult, amely a 9. század elején frank hűbéres fejedelemségként jött létre, s amelynek katolikus uralkodói a 10. századtól kezdve királyi címet viseltek.

A 10. században, a honfoglaló magyar seregek kalandozó hadjáratai idején kisebb magyar-horvát összecsapásokra ugyan sor került, de a horvát állam fennmaradt, s Szent István keresztény Magyar Királyságával már jószomszédi viszony alakult ki. A két uralkodóház, a Trpimiridák és az Árpádok között rokoni kapcsolat jött létre. Egy régi horvát krónika szerint Szent Imre herceg felesége nem bizánci hercegnő, hanem III. Kresimir horvát király lánya volt, s újabban a neves magyar középkorkutató, Kristó Gyula is hitelt adott e krónikási állításnak. Néhány évtizeddel később I. Béla magyar király leányát, akit a horvátok Szép Ilona néven emlegettek, Zvonimir horvát király vette feleségül, kinek székhelye ekkoriban a dalmáciai Kninben volt.

A koraközépkori Horvátország ekkortájt állt hatalma csúcsán, pápai hűbéresként VII. Gergely támogatását élvezte, s a horvát király uralmát - névleges bizánci függésük fenntartásával - elismerték a népvándorlás viharait túlélő görög-római alapítású dalmát városok is (a 11. század második felében a horvát uralkodók felvették a Dalmácia királya címet is).


Magyar-horvát államközösség

Zvonimir halála után két évvel teljesen kihalt a horvát uralkodóház, s az Árpádok rokoni alapon jogot formáltak a horvát trónra. Szent László 1091-ben először még csupán unokaöccsét, Álmost helyezte a tengermelléki horvát állam élére, de a Dráva-Száva közötti, később Szlavóniának nevezett területen tartósan berendezkedett, s a zágrábi püspökség létrehozásával megalapozta a mai horvát főváros fejlődését. László utóda, Könyves Kálmán szilárdította meg az Árpádok uralmát a horvát trónon, s 1102-ben Tengerfehérvárott (Biograd) Horvátország és Dalmácia királyává koronáztatta magát. Ettől az időponttól számítjuk a magyar-horvát államközösség fennállását, amely Európa történetének egyik leghosszabb, s egyben legsikeresebb, legbékésebb állami együttélésének bizonyult. A Dalmáciával (e fogalom akkortájt a tengerpart néhány városát és a szigetvilágot takarta) együtt kormányzott Horvátország Szent István koronájának országai között nagyfokú autonómiát élvezett, megőrizte államiságának legfontosabb jegyeit: a király nevében a bánok kormányozták (utóbbi régi avar eredetű horvát méltóságnév).

A horvát előkelők megtarthatták birtokaikat, s a középkor későbbi szakaszában, a 13-14. századtól kezdve a rendi fejlődés eredményeképpen Horvátország (valamint Szlavónia is) önálló rendi gyűléssel (szábor) rendelkezett, s a horvát nemesség a magyar korona alatt ugyanolyan jogokat élvezett, mint magyarajkú osztályos társai. Közös királyaink ugyancsak megerősítették a dalmát városok kiváltságait is, s e városok ennek köszönhetően, valamint kereskedelmi érdekeik miatt az őket meghódítani akaró Velencével szemben a magyarhorvát államhoz ragaszkodtak. Bár a Dráva-Száva közének nyugati felén elterülő Szlavónia a török kor előtt szorosabban kötődött a szűkebb Magyarországhoz, az újkori horvát állami fejlődés során egyesült a horvátok által a koraújkortól kezdve Háromegy Királyságként emlegetett három tartomány (Szlavónia, Horvátország, Dalmácia), ami egyben a mai horvát állam alapját is képezi. Az Árpádok és Anjouk uralkodása idején szlavón hercegség néven a mindenkori trónörökös kormányozta az egész mai horvát területet a Drávától az Adriáig (ami megfelelt az angliai gyakorlatnak, ahol az angol trón mindenkori örököse a walesi herceg címét viseli). Az utolsó magyar királyi sarj, aki e címet viselte, Hunyadi Mátyás utódául szánt törvénytelen fia, Corvin János volt.


Közös ellenségek és történelmi személyiségek

A középkorban és a koraújkorban magyarok és horvátok önfeláldozóan harcoltak a közös haza ellenségei, mongolok (tatárok), törökök, velenceiek ellen, de a 16-18. században a magyar és horvát rendek ismételten együtt léptek fel a Habsburgok abszolutista kísérletei ellen is (a legismertebb ilyen együttműködés a Zrínyiek és Frangepánok vesztét okozó I. Lipót elleni Wesselényi-féle összeesküvés volt 1664 és 1671 között). A tatárjárás idején IV. Béla számos magyar menekülttel együtt horvát földön, előbb Klissza várában (itt született leánya, Szent Margit), majd Trogir (Trau) városában talált menedéket (a török korban ezt Magyarország sok ezer horvát menekült befogadásával viszonozta), s a mongol hadak által elpusztított Magyarország újjáépítésekor a közbiztonság, a rend helyreállításában nagy segítséget jelentettek számára a horvát főurak (Subicsok és Frangepánok) és katonáik. IV. Bélának Szent Lászlóhoz hasonlóan kiemelkedő szerep jutott Zágráb életében: szabad királyi városi rangot adott a püspöki székesegyház körül kialakult településsel szemközti hegyen épült polgárvárosnak.

A horvát történelemkönyvek legjelesebb közös uralkodónknak Anjou Nagy Lajost tartják (az Anjouk magyar trónra kerülésében egyébként a 14. század elején fontos szerepet játszottak a Károly Róbert trónjelöltségét támogató Subicsok). I. Lajos ugyanis 1358-ban legyőzte Velencét és visszaszerezte a század eleji belső viszályok idején elragadott dalmát városokat, amelyek régi (újlatin) dalmata nyelvet beszélő lakossága éppen a Horvátországgal a magyar korona alatti több évszázados együttlét során vált horváttá, s ennek köszönhetően lettek e városok a 14-17. században a horvát irodalom és kultúra fellegváraivá.

A 15-17. században számos horvátországi, dalmáciai vagy szlavóniai származású politikus, hadvezér játszott fontos szerepet a magyar történelemben: Vitéz János, Fráter György, Jurisics Miklós, Frangepánok, Zrínyiek - Zrínyi Miklós, a szigetvári hős, Zrínyi Péter, Zrínyi Miklós, a költő és hadvezér, Zrínyi Ilona, hogy csak néhányat említsünk. A közös állami lét a kulturális érintkezéseket is elősegítette: egész Horvátországban, a Drávától az Adriáig a középkorban elterjedt a magyar szentek kultusza. A középeurópai román stílus jelent meg a zárai bencés apácák templomának 1105-ben Könyves Kálmán királyunk által emelt harangtornyán, míg később dalmát kőfaragók dolgoztak Mátyás király budai és visegrádi palotáin, s a nagy reneszánsz uralkodó legjelesebb udvari szobrásza Giovanni Dalmata horvát volt, Trogir mellett született, s horvát vezetéknevét (Duknovich) éppen a király egyik okleveléből ismerjük. Mindkét nép joggal vallja magáénak (éppen a közös haza okán) a latinul verselő, nagy humanista költőt, Vitéz János esztergomi érsek és királyi kancellár unokaöccsét, a szlavóniai születésű Janus Pannoniust.

A horvát népköltészetben számos hősi ének keletkezett, amely közös, sőt saját hősökként szól a törökellenes küzdelmek magyar résztvevőiről, elsősorban Hunyadi Jánosról (Mátyás király pedig a kaj-horvát népmondák legendás alakjává vált), de sok, ma már kevéssé ismert törökellenes harc szereplőjének is emléket állítanak a horvát népi epika gyöngyszemei. A Jagelló-korban, II. Lajos uralkodása idején két évig működött a budai udvarban a később Rómában nagy hírnévre szert tett jeles horvát miniatúrafestő, a vinodoli születésű Julije Klović (Giorgio Clovio), akit Giorgio Vasari a miniatúra Michelangelójának nevezett. A magyar-horvát irodalmi együttműködés csúcsát képezte a 17. században, hogy Zrínyi Miklós Adriai tengernek syrenaia című művét (eposzát és lírai költeményeit) öccse, Péter horvát átköltésben Adrianskoga mora sirena címmel megjelentette.

A török elleni küzdelmek kora volt a magyar-horvát együttlét legtragikusabb, de egyben legszebb, legszorosabb együttműködést hozó időszaka. A 18. századtól kezdve viszont fokozatosan távolodni kezdett egymástól a két nép vezető rétege, bár komoly ellentétek megjelenéséről csak a 19. században, a nemzetállami törekvések korában beszélhetünk. A magyar és horvát rendek II. Józsefnek a magyar-horvát autonómia felszámolását célzó abszolutista kísérlete ellen még közösen léptek fel. Erről az összefogásról tanúskodik Matija Petar Katančić Magyar lant című magyarul írott verse [ld. a 29. oldalon], illetve horvát nyelvű ódája, amelyet a Szent Korona visszatérése (s az alkotmányosság helyreállítása) alkalmából költött. Az egyszerre hangsúlyosan magyarbarát, de egyben erős horvát identitással bíró Katancsich Péter Mátyás életének jelentős része a magyar székvároshoz kötődött: 1790 és 1795 között a pesti egyetem régészeti és numizmatikai tanszékének vezető tanáraként komoly szerepe volt a magyar régészeti oktatás megteremtésében, de egyben ő volt az első, nyomtatásban is megjelent teljes horvát bibliafordítás elkészítője is.


Illírizmus és magyar liberalizmus

1790-ben a budai országgyűlésen azonban, amikor a magyar rendek a magyar nyelvet hivatalos nyelvvé kívánták tenni, a horvát képviselők tiltakoztak, s ragaszkodtak a két rendi nemesi nemzet egyenjogúságát jelképező latin nyelvhez. Ez az ellentét még nem szült teljes szakítást, az elkövetkező évtizedekben a magyar és horvát rendek még többször is képesek voltak szoros politikai együttműködésre. Igazán jelentős ellentétek a reformkorban keletkeztek, amikor a magyar liberális ellenzék törekvései és a horvát nemzeti mozgalom, az illírizmus céljai összeegyeztethetetlenné váltak: míg előbbi a Habsburg Birodalom keretein belül egy erős, egységes, Ausztriával egyenrangú Magyarországot akart, amelyben Horvátországnak csak korlátozott autonómia jutott volna, addig az illír mozgalom egy - inkább a szláv nemzeteknek kedvező - államszövetséggé kívánta átalakítani a Monarchiát.

Meg kell jegyezni, hogy létezett Horvátországban, a horvát nemesség körében egy magyarbarát párt is, amely ragaszkodott a sok évszázada fennálló államközösséghez, s szerepet kapott húsz évvel később a magyar-horvát megbékélés szándékával létrehozott kiegyezésben. Az 1848-as forradalmi évben az ellentétek a nyolcszáz éves magyar-horvát együttélés történetében először és utoljára fegyveres harchoz vezettek, igaz, Jellasics horvát bán a Magyarország elleni támadáshoz biztatást, sőt anyagi támogatást is kapott a bécsi udvar magyarellenes köreitől. Az összecsapás szerencsére nem fajult véres, népirtásba torkolló harcokba, mint a magyar-szerb, vagy magyar-román viszonylatban, így a viszony normalizálása is könnyebb volt, különösen amiatt, mert az 1849-es év a horvátoknak is csalódást hozott.


Magyarbarátság, kiegyezés

A neoabszolutista rendszer semmit sem valósított meg az illír álmokból, a centralista, egységes Habsburg Birodalomban nem volt helye sem a magyar, sem a horvát nemzetállami törekvéseknek. A szabadságjogok korlátozása, a német nyelv favorizálása egyaránt sérelmes volt magyarnak és horvátnak. Mindez oda vezetett, hogy az 1850-es években a horvátok körében rokonszenv ébredt a magyarok iránt, s fokozatosan (1860-ra feltétlenül) magyarbaráttá változtatta szinte az egész horvát közvéleményt. Újraéledt a hagyományos alkotmányvédő, szabadságszerető, régi bajtárs és testvér magyarok képe: az ekkoriban Horvátország-szerte ezerszám osztogatott röplapokon egy magyar és egy horvát viseletű férfi rázza egymás kezét Szent István koronája alatt, s felirata szerint mint testvérrel szorít kezet a magyar a horváttal.

Ez vezetett el 1868-ban a horvát-magyar kiegyezéshez, amelynek létrehozásában Deák Ferenc bölcs politikája is szerepet játszott. Horvát-Szlavonország teljeskörű autonómiát kapott a belügyek, az igazságszolgáltatás, a kultúra és az oktatás terén. Sajnos, Deák javaslata ellenére a magyar tárgyaló fél nem adott a horvátoknak gazdasági-pénzügyi önállóságot (igaz, ezt a horvát delegáció többsége sem erőltette), ami a politikai ellentétek legfőbb forrásává vált az elkövetkező ötven évben, s a nagyobb fokú önállóság elérését célzó horvát politikai törekvések mellett hozzájárult ahhoz, hogy 1918-ban, a Habsburg Monarchia széthullásakor a horvát elit a horvát területeket az egységes délszláv államhoz csatlakoztassa, noha már akkor akadtak olyan előrelátó gondolkodók (magyar részről pl. Bajza József), akik arra figyelmeztettek, hogy az új Jugoszláviában a szerb elit hegemóniára fog törekedni, és a horvátság rosszul jár az egyesüléssel.


Ellentétek szítása , de mégis ...

A huszadik században, az első és második Jugoszlávia fennállása idején a magyar-horvát kapcsolatok minden tekintetben meggyengültek (noha lelkes irodalmárok, tudósok meg-megpróbálták legalább a kultúra terén fenntartani az érintkezést). A hivatalos jugoszláv ideológia hamis képet festett a magyar-horvát együttélés évszázadairól, a tankönyvekben az ellentétekre helyezték a hangsúlyt, s elhanyagolták vagy elhallgatták azt, ami e két nemzetet szorosan összeköti, s ami a közös katolikus keresztény kulturális örökségben gyökerezik.

A kommunista diktatúrák összeomlása után Horvátország is kiszabadult Jugoszláviából - véres háború árán. A küzdelem során Magyarország komoly segítséget nyújtott a horvátoknak, és ez a magyar-horvát barátság újjáéledéséhez, s mind gazdasági, politikai és kulturális téren a kapcsolatok megerősödéséhez vezetett. Mindnyájunkon áll, hogy a régi, szoros kötődéseket újra felélesszük és a magyar-lengyel barátsághoz hasonló tartós, jó viszony alakuljon ki a két nemzet között, amilyen egykor, a Zrínyiek idejében virágzott.

A cikk A Szív című lelkiségi és kulturális folyóiratban jelent meg.
Gordan Grlic-Radman budapesti horvát nagykövet, Sokcsevits Dénes, a Zágrábi Magyar Intézet igazgatója, Fodor Pál, a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont (MTA BTK) főigazgatója és Jasna Turkalj, a Horvát Történettudományi Intézet igazgatója (b-j) A magyar-horvát együttélés fordulópontjai: intézmények, társadalom, gazdaság, kultúra című magyar-horvát történészkonferencián az MTA BTK Kongresszusi Termében 2014. február 6-án. MTI Fotó: Soós Lajos
Ezerszáz éves magyar-horvát kapcsolatok Ezerszáz éves magyar-horvát kapcsolatok
Európában kevés nép történelmi sorsa fonódik oly szorosan össze, mint a magyaroké és a horvátoké, mintegy 1100 éven át, a magyar honfoglalástól napjainkig. Térségünkben e két nemzet rendelkezik az államiság legrégibb hagyományaival, s állami létük leghosszabb időszakát, több mint nyolc évszázadot magyarok és horvátok egy államközösségben élték meg, s ez az együttlét többnyire mindkét nép javára szolgált.
A szomszédok ... A szomszédok ...
A szomszédság a magyarok és horvátok számára is viszályt hozott és egyetértést, de akár viszályban, akár egyetértésben az összefonódás tagadhatatlan. Az állandó szembenállás mítoszát építeni hazug és eszelős cselekedet lenne, de a történelmi összefonódásra alapozni a mai együttélést bölcs és hasznos ...
Szólj hozzá a cikkhez
FIGYELEM! A cikk felhasználása, utánközlése kizárólag a tlap szerkesztő engedélyével lehetséges! Kérek engedélyt
Címkék - Horvátország, Magyarország, történelem, kutatás, felderítés, megísmerés
Nyomtatás
Oldalajánló
Vissza a hírekhez
Szólj hozzá
- 2014-02-06 14:21:23
Szólj hozzá a cikkhez

Új hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned oldalunkra.

Bejelentkezés
Regisztráció
Eddigi hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás a cikkhez
Tuti menü